Nyitrán gyakran megálltam egy cifra falú, rózsaszínre festett régi épület előtt az óvárosban, és minden alkalommal arra gondoltam, hogy ez a hely valóban nem is lehetne más, csak cukrászda. Micsoda kedvesen giccses békebeli bája van az egésznek, fehér ablakok és épületdíszek, puncsos fal, rajta pedig a felirat: Cukráreň. Aztán egyszer eljött a megfelelőnek tűnő alkalom, és bementem. Nyolcvanas évek elejét idéző bútorok, pultok, asszonyok, sütemények, mindez 2009 táján. Nem volt kivétel, az egész helyet gondosan összehangolták, de valamiért mindenből csak a középszerűnél rosszabb elemeket válogatták oda. A sütemények és torták esetében ez különösen hátrányos.

Mindenki ismeri az öreg klasszikusokat:

A „dobos“ szeletnek nevezett tétel főbb jellemzői a száraz, fehér tésztalapok közé egyenletlenül felvitt műanyagízű és barnásszürke színű krém. Sötétbarna, néha ropogós, néha pedig puha massza fedi az egészet.

A francia krémes neonsárga és fehér, ízét talán pudingpor és növényi zsiradékból előállított tejszín jellegű anyag adja. Alját elázott csomagolópapírra emlékeztető lapok alkotják, a tetején pedig ugyanezen lapok találhatóak a fent említett barna masszával borítva.

Gyümölcsös sütemények az év minden napján konzervgyümölcs felhasználásával készülnek, melyek általában a nálunk széles körben elterjedt és népszerű kivi, mandarin, esetleg ananász. Gyakran találkozni szottyadt, barnásszürke eperrel is. A gyümölcsös sütemények konzervgyümölcsei kivétel nélkül zselatinban merülnek el.

Az ilyen nagy öregek közé tartozik még a puncsos szelet, gesztenyés/kókuszos/diós rolád és a Sacher-, Eszterházy- vagy egyéb nagynevű torta, amely sosem hasonlít az eredetire.

Olvasd tovább az írásunkat a Közbeszéd blogportálon »